Egy világos dél-tiroli vörösbor 100 százalék Vernatsch szőlőből. A gyönyörű Kalterersee környéke különösen ismert erről az ivóborról. Dél-Tirolban a pergola jellemzi a szőlőültetvények arcát, ami egyben védjegyes támrendszere is a borvidéknek. A világ legdrágább szőlőművelési módja Dél-Tirolban mindig is bizonyított. A sok fából és drótból készült lugasszerű állványok támasztékot adnak a fiatal hajtásoknak, és biztosítják, hogy a lombos erdő alatt kedvező miniklíma alakuljon ki. Ez megakadályozza, hogy a talaj a hőségben túlságosan kiszáradjon, és a szőlő éréséhez szinte állandó páratartalom, levegő és hőmérséklet arányt tart fenn. Hozamkorlátozással itt is szép borok születhetnek, de azért sokat elárul az a tény, hogy a borok 75%-át szövetkezeti pincészetek állítják elő, több tízmillió palackos forgalomkészlettel.
Említsük meg azt is, hogy itt van a világ egyik legismertebb borászképző intézménye, a San Michele d’Adige, amelyet Geisenheimmel és a kaliforniai Davis Campus-szal emlegetnek egy sorban. Ez a tényismeret azt a reményt is gyújtja, hogy ezen a termőhelyen a borkészítés szakavatott mederben (vagy képzetes tanult kádakban) folyik.
A St. Michael-Eppan Kellerében a Klassisch termékcsaládban a borok megkülönböztető jellemzője: a fajtajelleg, a tiszta aromaszerkezet és a könnyedebb ivóöröm. Ezek a borok őszinte és hiteles élvezetet ígérnek, nagyszerű ár-érték arány mellett. A már említett nagy palackszámos termelés ellenére is az érvényesül évről-évre, hogy a helyi vörösborokból nem tudnak annyit termelni, amit az osztrák piac egy esztendő leforgása alatt ne tudna bepityizálni.
Termőhely: az Appiano és Caldaro közötti morénatörmelékes talajú dombokon, a dél-tiroli borút mentén (420-480 m) található szőlőültetvények délkelet-délnyugati fekvéssel.
Fermentáció: A borerjesztés rozsdamentes acéltartályban kerül vezetésre, majd a malolaktikus erjedés és fejlődés rozsdamentes acéltartályban zajlik. (Ennek jelentőségéről még esik szó.)
Színe: Diszkrét megjelenés a vörösbor-árnyalatok ritka tónusaival. Fény alatt halvány gránát a bortestszín egyedi skarlát gyűrűvel a körszélen.
Illatában amaretto meggy és Kirschwasser (meggylikőr) exhalál, a szirmok oldaláról pedig tulipán, törökrózsa és a sambac jázmin bűvöl el.
A boríz a szájban harmonikusan kerek és lédús. Nem kavalkáddal, hanem vezetett jegyekkel adja vernatschunk az ivás derűjét. Párlatérlelés után visszanyert, ágyásként használt aszalt cseresznye szilárdul az ízgerinc vezérláncán. A kortyzárásban – nem közepes testű boroktól megszokott végharmadban – erősödő, később átható kakaóporba forgatott éttrüffel ízesedik, illetve leváló, pörkölt vörös földimogyoróhéj és krómacélos fémvillanás teljesedik ki. A pontozott szájíz-harmónia hosszanti érzettel időzik a garati receptorokon.
Végül röviden a malolaktikus erjesztésről az ízlelés kapcsán.
Jóformán minden vörös- és a fehérboroknak egyre növekvő aránya átmegy ezen a másodlagos, „lágyító” erjedésen, amely rendszerint az elsődleges alkoholos erjedés után a hőmérsékletre érzékeny tejsavbaktériumok hatására megy végbe. Amellett, hogy a bor így stabilabbá válik, az ízeket lágyabbá, teltebbé és komplexebbé teszi, de a túlzott mértékű almasavbomlás szembeszökően vajas ízt adhat a bornak. Ez a vád a megerjedt tiroli mustot nem éri, ugyanis hosszú rágást követően is csak készakarva jegyzetelhetünk azonosított vajas jegyeket, ugyanakkor az eljárás által az egyöntetű, célirányos íz valóban lágyabban és kerekebben illeszkedik a középtestbe. Zárásként ez a praktika tudatosítja a fogyasztóban, hogy – nemcsak a superiore, hanem a jóivasú rouge-ok esetében is – ezen a vidéken a borkészítés valóban nézetek szerint történik.