Rólunk

Bemutatkozás

A menoir-memoárok

Borszakértőnk Dr. Szoboszlai Mihály (adatelemző közgazdász), aki 5 éve írta meg első borleírását.

Ami közös az első tételben és a legfrissebben értékelt borában, hogy nem minőség, fajta vagy rang szerint választotta ki tételeit, hanem kivétel nélkül azokat a borokat jegyezte le, amelyeket ismerőseitől, barátaitól vagy családtagjaitól kapott. Ezek a borok közvetlen gesztusok voltak, amelyeket köszönetként formált írott szavakká.

A borral való kapcsolata ennél régebbi. A vörösbor-készítéssel már gyermekkorában megismerkedett: 5 sornyi feketeföldbe gyökereztetett menoir-tőke árnyékában. A család által gondozott és hordóba töltött mikroparcella emlékei elevenítik fel benne újra és újra, hogy a bor nem pusztán asztalkellék, hanem a közös idő lenyomata. Az együtt fogyasztott palackokról írt borkritikáit – ennek nyomán játékosan – „menoir-memoároknak” nevezi.

Ismeretei és kóstolási tapasztalatai a szavakkal együtt gyarapodtak. A tavalyi évben egy kísérő tanfolyamot követően vizsgakörülmények között is számot adott gyakorlottságáról. A Wine and Spirit Education Trust (WSET) felsőfokú (level 3) ismeretanyaga megtanította számára, miként lehet a vakkóstolás élményeiből pontos, mások számára is felismerhető aromaprofilokat alkotni. Ez a rendszer szigorúan szabályozott szerkezetet és (szándékosan) kötött szókinccsel dolgozó leírásokat követel a vizsgázóktól. A megszerzett tapasztalatokat azóta integrálva jegyzeteli leírásaiba, hallgatva azonban továbbra is azokra a hangokra, amelyeket – illetlenül, társaságban – csak neki suttog a pohár.

 

A wineyard.hu célja, hogy hidat építsen a bor iránt érdeklődők és a szakma között. Cikkeink és leírásaink mögött hiteles kóstolói tapasztalat áll, szervezett borkóstoló eseményeinken pedig az élményt is az olvasók kezébe adjuk.

 

Szoboszlai Mihály borszakértő